1953-ban a Vácott a Duna bal partján az Alumínium- és Horganyfeldolgozó Vállalatra alapozva egy új hajóépítő üzem jött létre a Dunai Hajógyár és ezen a néven működött 1962-ig. Ez a gyár az alumínium hajóipari feldolgozására rendelkezett be. Kezdetben számos alumínium testű ladikot, csónakot és vitorlás hajót készítettek. Az alumínium ötvözetből készült vízi járművek anyagát a Fémipari Kutatóintézettel közösen fejlesztették és ezzel szakmai körökben is komoly elismerést váltottak ki. Az igazi feladat azonban, amely ezután a gyár fő profilját képezte a vízibuszok építése lett. Az első vízibusz a 301/1. típusszámú 150 személyes TIHANY 1956-ban készült el. A hajó 25 m hosszú, 5 m széles volt és 2 db 85 LE-s Csepel diesel-motor hajtotta. A jól ismert vízibuszok mind a Dunán, mind a Balatonon alkalmazásra kerültek és számos országba exportálták is őket. Ezek a hajók közúton is szállíthatóak voltak, így több olyan zárt víztározón és tavon is megjelentek, ahová egyébként vízi úton nem juthattak volna el. 1956 és 1962 között 44 db. készült belőlük. A Hajógyár 1953-tól a Folyami Flottilla részére is épített alumínium hajókat. Ez a típus az AN-2 nevet kapta. A 13 m hosszú, 3 m széles aknamentesítésre és telepítésre tervezett hajókat szintén Csepel diesel-motorokkal szerelték fel. Ezekből több, közel 40 darab áll szolgálatba a 60-as évek elejéig. Érdekesség, hogy a hajógyár sólyája sosem készült el. A hajótesteket kocsira rakva szállították a vízpartra, ahol úszódaruval emelték őket vízre.
Az alumínium testű hajók építésére szakosodott váci Dunai Hajógyár is része lett a Magyar hajó és Darugyárnak (MHD) Váci Gyáregység néven 1962-ben. A gyár próbaképpen a vízibuszoknak két tengeri változatát is elkészítette. Ezek HÉVÍZ és KESZTHELY néven váltak ismertté a Balatonon. Újdonság volt, hogy ezeken a hajókon a zárt utasterek mellett egy nyitott felső fedélzet is kialakításra került. A hajókat két egyenként 150 lóerős motor hajtja és befogadóképességük a folyami típus 150 férőhelyével szemben 220 fő. A váci gyár másik jellegzetes terméke az alumínium tengeri mentőcsónak lett. E csónakok már evezők helyett kézzel és lábbal hajtható csavarral voltak felszerelve. A hajógyár motorcsónakjai közül a NIXI típus volt a legismertebb 2 és 4 személyes kivitelben készültek. A két személyes csónak 3,7 m hosszú volt és mindössze 107 kg-ot nyomott. A jóval olcsóbb műanyag csónakok térhódítása azonban a hajógyártást gazdaságtalanná tette Vácott. Ettől kezdve az üzem felhagyott a hajóépítéssel és profiltisztítás során fém konténereket gyártására szakosodott. Vácott a gyár harminc éves működése alatt 77 vízibusz épült, amelyek a hazai vizeken túl eljutottak többek között Velence lagúnáiba és Afrika nagy folyóira is.
A motoros kishajók és vizibuszok iránti kereslet csökkenése a gyártmányszerkezet részbeni megváltoztatására kényszerítette a gyárat. Így került sor 1955-ben a gyár életében egészen újszerű motorkerékpár-oldalkocsi gyártásra. Ez az eddigi egyedi és kissorozatú gyártás helyébe a tömeggyártás bevezetését kényszerítette az üzemre. Az oldalkocsi-gyártás folyamata egyes szakaszokon zárt szalagokat alkotott. Technológiailag igen nagy erőpróba elé állította a gyárat, mert az alumínium lemezek sajtolásának szinte valamennyi módszerét alkalmazni kellett. A szerszám kialakításától, a szükséges anyagráhagyásokon keresztül, a ráncfogó nyomásának helyes beállításáig, amitől függött, hogy az anyag szakadás és túlöblösödés nélkül töltse ki a formát, számos kísérletet és tapasztalt szakemberek verejtékes munkáját igényelte. Ebben a munkában és a hajóépítés eddigi sikereiben is Guti Lajos rajzpadlásmester és Halász Kálmán üzemvezető jártak az élen. Hogy ez a gyártás mennyire az egyes személyek rátermettségén múlott, mutatja, hogy a gyár által később külső vállaltnál rendelt, újabb oldalkocsitípus szerszámai sohasem hozták meg a várt eredményt.
Az oldalkocsi gyártás 1957-től kezdve a gyár kapacitásának egyre nagyobb részét vette igénybe és a 60-as években már évi 10-20000 darabot készítettek. A gyártás 1975-ben fejeződött be és az addig gyártott oldalkocsik száma meghaladta a 260.000 darabot. Ennek túlnyomó része exportra készült, amit az is segített, hogy az oldalkocsik csővázát különböző külföldi motorkerékpárokhoz illeszthető változatokban gyártották.
Amikor a motorkerékpár-gyártás leállt, megszűnt az oldalkocsi-készítés is, helyette konténereket állítottak elő, aztán a kilencvenes évek elejére mindenféle ipari tevékenység megszűnt.

A Váci Polgár közéleti lap főszerkesztője, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke. Az ismert lokálpatrióta városért végzett kiemelkedő munkáját több ízben is elismerték: 2008-ban Pro Urbe díjat, 2017. szeptember 2-án pedig Migazzi díjat kapott

Moys Csaba gépészmérnök, a Taurus Gumigyár üzemvezetője, 1990–1994 között Vác város alpolgármestere. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége váci szervezetének alapító tagja, több egyesület és alapítvány alapítója és tisztségviselője.

Kelemen Mária 1931-ben, a gazdasági világválság idején született Hajdúböszörményben. Apai nagyapja gazdálkodott, anyai nagyapja viszont a volt hajdúváros levéltárának volt az őre. Édesapja követte szülei foglalkozását. A család négy gyereke közül ketten szintén a mezőgazdaságban találták meg a megélhetés forrását, míg Marika és a bátyja az értelmiségi pályát választották.
Az 1949-ben megszerzett érettségi után hát beiratkozott az egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakára, majd tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, diplomát mégis csak jóval később, 1962-ben szerzett Budapesten, az ELTE magyar-történelem szakán. 1974-ben megszerezte második diplomáját is a levéltári kiegészítő szakon, 1981 -ben pedig, már 50 évesen — summa cum laude minősítéssel — az egyetemi doktori fokozatot
is elnyerte. Közben dolgozott a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságának gyógyüdülőjében, a gyöngyöspatai általános iskolában, majd 1963-tól
a salgótarjáni Madách Gimnázium tanára lett, ahol országosan elismert honismereti szakkört alakított és vezetett. Az eredményes oktató-nevelő munkát
az egészségi állapotában bekövetkezett hirtelen romlás miatt kellett abbahagynia. — 1967-ben ugyanis szívműtéten esett át, s ezért 1970-ben — 40 évesen
— orvosai tanácsára pályát változtatott, s anyai nagyapja foglalkozását követve Ő is levéltáros lett.
Kutatási területének a XIX—XX. századot tekintette. Első önálló munkája
A mai Nógrádi megye községeiben működó' nemzeti és földigényló' bizottságok vezetó'i és tagja címmel jelent meg 1975-ben. Cikkeket, könyvismertetéseket, levéltári módszertani tanulmányokat viszont már attól kezdve publikált, hogy a levéltárba került. Fontosnak tartotta az úgynevezett tudományos ismeretterjesztő munkát is. Ennek tudható be, hogy számos cikke jelent meg a Honismeretben, a helyi Palócföldben, a Történelemtanításban. Az ilyen jellegű munkáját 1980-ban Ortutay Gyula emlékéremmel honorálta a honismereti mozgalom.
Igazán nagyot, országos jelentőségűt ugyanis azzal a kétkötetes Madáchforráspublikációval alkotott, amelyben közzétette a Nógrád Megyei Levéltárban, illetve az ország közgyűjteményeiben Madách Imre közéleti tevékenységére, illetve a Madách család XIX. századi gazdasági viszonyaira vonatkozó valamennyi fellelhető dokumentumot. Lektorai, kritikusai ezen két kötetét a Madách-kutatás bibliájának tartják. Véleményük szerint amennyiben ezek a kötetek nem állnának ma az irodalomtudomány rendelkezésére, úgy
nem lehetne hozzákezdeni Madách Imre műveinek kritikai kiadásához sem.
Tudományos munkásságát 1988-ban Madách-, 1991-ben Toldy-díjjal jutalmazták.

1950-ben államosították a Váci (Czibolya) György alapította Kapisztrán Nyomdát, felszerelését elvitték, majd Pest megyei Nyomda Vállalat néven működött.
1991.04.11-től Váci Nyomda Kft. (Vác, Dózsa György út 53.)

1992-ben az ÉDÁSZ Rt. a Király sori fűtőerőművet Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. néven önálló gazdasági társaságba szervezte. 1993. január 1-jétől a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat jogutódjaként Székesfehérvár Közgyűlése megalapította a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Részvénytársaságot.
A Székesfehérvár Fűtőerőmű 2000. április 1-jén, évekig tartó pereskedés után önkormányzati tulajdonba került. 2004-ben a hőtermelés fejlesztése céljából Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a SZÉPHŐ Zrt., az Energott Kft. és a DARIUS INT Kft. között befektetési megállapodás jött létre, melynek következtében a menedzsment jogokkal együtt a Fűtőerőmű 49%-a magántulajdonba került.
2014-ben Székesfehérvár Önkormányzata megvásárolta a felszámolás alá került Fűtőerőmű Kft. vagyonelemeit, és július 1-jével a SZÉPHŐ vagyonkezelésébe adta.

1932-ben a Salzmann and Co. svájci cég Budapesten a XIII. ker., Klapka u. 11. sz. alatt rendezte be első üzemét Magyarországon. 1938-ban épült fel a váci üzem, amely a fonalgyártás teljes vertikumát felölelte. A telket a város adta térítés nélkül. Az államosítás után a Finompamutfonó és Cérnázógyár (FICE) váci gyárába telepítették a budapesti üzemet is. 1963-ban a gyárat a Pamutfonóipari Vállalathoz csatolták. A Pamutfonóipari Vállalat 1989-ben jogutód nélkül megszűnt, a váci gyárat a Mestermunka Kft (Masterpiece Ltd.) vette át.

„Bétsnek minden ritkaságait semmissé tette előttem a siketnémáknak Oskolája…”- írta nagy elragadtatással Cházár András 1799-ben a bécsi Magyar Kurír szerkesztőjének.
E sokszor idézett levél nyomán kezdődött meg hazánkban az áldozatos szervezőmunka, melynek eredményeként megnyitotta kapuit a Váczi Királyi Magyar Siketnéma Intézet.
Az első igazgató, Simon Antal volt (1802-1808), akinek „Igaz Mester „c. munkájából, kiderül, hogy nagy gondot fordítottak, az írás, olvasás, valamint a mesterséges jelnyelv tanítására. Az iskola ekkor alapítványokból tartotta fenn magát, módszertanilag a bécsi mintát követte.
Simon Antal halála után Schwarczer Antal került az iskola élére (1808-1834), vezetése alatt az intézet fénykorát élte. A pedagógiai munka alapját továbbra is a bécsi – módszer képezte, de azt jelentősen továbbfejlesztették, szavak globális kiejtését is tanították. Simon Antal elképzelése az volt, hogy az oktatás végcélja a hangos beszéd, a jelnyelv pedig a cél elérésének eszköze.
A tantárgyakban az első jelentős tartalmi változás 1845 - ben történt, amikor a nyelvtanítás keretéből kivált a földrajz, a természettan (1856), a természetrajz (1868), és a történelem (1870). A szájról olvasás, mint „rendes tantárgy” 1871-ben jelent meg.
1873-ban ismét új korszak kezdődik az iskola életében, Fekete Károly (Schwarczer Antal fia) igazgatása alatt (1873-1889). Ő vezette be a „német- módszert” - a jelek teljes kizárásával - a hangos beszéd és szájról olvasás tanítását. A képzési időt 4-ről 8 évre emelték, megszűntették az ipari képzést és a német nyelvet. Nagyobb szerepet kaptak a közhasznú ismeretek, az addigi elméleti nyelvoktatást fokozatosan felváltotta a gyakorlati alkalmazás, a társalgási beszéd.
1899-ben Borbély Sándor lett az iskola igazgatója. Nagy műveltségű kiváló szakember, munkásságát a váci iskola és a siketoktatás szolgálatába állította. Pótolta a közel 100 éves hiányt, amikor megalkotta az első és egységes útmutatót: „Tanterv és Módszertani Útmutatások a Siketnémák Intézetei részére” címen.
Tantervét 1908-1940 között bár többször módosították, de megtartották.
A 100 éves jubileumot jól felhasználta arra, hogy bővítse az intézetet, a siketek iskolahálózatát. Nagy érdemei vannak abban, hogy a századforduló után a mai és a történelmi Magyarország területén sorra nyitották meg a siketek tanintézeteit.
A mai napig nemzetközileg is elismert magyar gyógypedagógia első tanárképzője 1900. április 5-én szintén az ő igazgatása alatt létesült. Működését 1900 szeptemberében kezdte meg Gyógypedagógiai Tanárképző néven, a Siketnémák Váci Magyar Királyi Országos Tanintézetéhez kapcsoltan.
Nagy Péter vezetése idején (1924-1932), a 1924/25-ös tanévtől rendelték el a képzési idő 1 évvel való meghosszabbítását és az előkészítő osztályok szervezését. Értelmi fogyatékos - hallássérültek számára 1928/29-es tanévtől indult az első „D” osztály, később foglalkoztatásukra 2500 négyszögöl mezőgazdasági területet vásároltak.
Angyal József igazgató (1944-1974) szorgalmazására, öntevékenyen kezdi meg az iskola a csoportos hallókészülékek beszerelését. Megvalósult az iskolán belüli hallás szerinti tanítás, melyben nagy segítséget jelentett az Atlas szűrőaudiométer.
Az 1971/72 tanévtől nagyothalló osztályok létesültek.

Az 1920-as években a Burgundia utcában működő 20 ágyas szegényház jellegű kórház –ma Idősek Otthona-, valamint a város főterén, 30 ággyal rendelkező Irgalmas Kórház szolgálta ki a betegeket. 1946. február 28-án a képviselőtestület úgy határozott, hogy szerződést köt az irgalmas renddel, egy 120 ágyas városi kórház közös működtetéséről. 1970-ig ebben az ún. régi kórház épületében működött szülész-, belgyógyász-, orr-, torok-, gége- és szemészeti osztályokkal a városi kórház.

A szövetkezet 1952 szeptembere óta működött. Ez alatt az idő alatt a fekete- fehér kézi kidolgozástól eljutottak a legmodernebb digitális technológiáig.
Fő profiljuk a műtermekben lefotózott esküvői-, gyermek- és tablóképek kidolgozása volt. Szolgáltatásaikban szerepelt a megrendelő által fényképezett filmek kidolgozása kézi és gépi úton. Külső helyszínen fotóztak, 2000-ben a cégnél 5 fő mesterfényképész tevékenykedett.

Vác legmagasabb műszaki színvonalon működő nyomdája a Dercsényi Dezső által alapított Pestvidéki Nyomda volt. 1907-ben hozta létre nyomdavállalatát, mely a város és a régió legjelentősebb nyomdaüzemévé nőtte ki magát. A nyomda 8-12 munkást foglalkoztatott, akik 1 szedőgépet, 2 gyorssajtót és 2 nagyobb, teljes ívnagyságú nyomógépet használtak. Széles körű tevékenységet fejtett ki, számos újság, könyv és jó ízléssel készült, díszes aprónyomtatvány került ki a nyomdagépek alól. Itt készült a Mayer Sándortól átvett, s a két világháború közötti időszak legjelentősebb váci újságja, a Váci Hírlap is.

A Tatabányai Közösségi Televízió 2015-ben kezdte meg működését az Agora Nonprofit Kft. üzemeltetésében. Maga a Televízió 1984-ben alakult meg Tatabányán. Az ország egyik első helyi televízióját előbb egy, a város tulajdonában álló cég, a Tatabányai Közösségi Televízió Kft. működtette, majd 2010 és 2015 között a Tatai Televízió Közalapítvány volt a műsorkészítő.
A város kulturális életét szervező és bonyolító Agora Nonprofit Kft. 2015 júliusában kapott lehetőséget, hogy a korábbi kiváló elődök nyomdokaiba lépjen, és a városon belül, helyi szakemberekkel karöltve készíthesse el az itt élők tájékoztatására alkalmas műsorokat. A műsorok gyártását tizenöt fős stábbal, saját kollégáikkal, illetve a műsorgyártásban partnerükké vált Turul Média Kft-vel karöltve végzik modern, digitális technikával felszerelt stúdióban. Munkatársaik hétköznapokon esti híradót, illetve tematikus agazinműsorokat készítenek 15-15, illetve 45-45 percben.