Oktatás

Taxonómia

Kód/Azonosító

Tárgy - megjegyzés(ek)

Forrásjegyzet(ek)

Megjelenítési jegyzet(ek)

Hierarchikus kulcszavak

Oktatás

Azonos kifejezések

Oktatás

Kapcsolódó kifejezések

Oktatás

55 Iratképző eredmények ehhez: Oktatás

55 közvetlenül kapcsolódó eredmények Szűkebb kifejezések kizárása

314. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (Fellner Jakab)

  • Szervezet/testület
  • 1952 -

Az Iskola 1952. szeptember 1-én a Munkaerő Tartalékok Hivatal (MTH) 314.sz. Építőipari Intézete néven kezdte meg működését. A képzés elsősorban az építőiparra koncentrálódott, kőműves, ács, vasbeton-szerelő tanulókat képeztek. 1955-ben bővül a szakmai képzés struktúrája, megjelennek a vas- és villamos ipari szakmák. Megszűnt a kizárólagos építő-ipari jelleg. 1959-ben tovább bővült a szakmák köre, 45 szakmában folyt képzés. A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején a gazdasági változások hatására az iskola stratégiai döntésre kényszerült, saját hatáskörbe vonta a gyakorlati képzést. Így került sor az építőipari tanműhely kialakítására. Az iskola tanműhelyén belül női ruhakészítő és fodrász tanműhelyt is kialakítottak. Az így létrehozott tanműhelyben a ’90-es évek elején közel 1000 tanuló szakképzését biztosította az iskola saját keretein belül. 1991-ben az iskola felvette a megyénkben alkotó nagy barokk építőmester nevét és Fellner Jakab Középfokú Iskola lett. Az 1996-os tanévre a korábbi 1400-as tanulólétszám lecsökkent 1100 főre. 2004-ben az iskola a megyei önkormányzattól Tatabánya Megyei Jogú Város fenntartásába került, egyidejűleg az oktatáspolitika integrációs céljainak megfelelően egyesült a volt Kossuth Lajos Általános Iskolával. A fenntartó így próbálta biztosítani az iskola folyamatos tanuló utánpótlását. 2005-ben az intézmény, több városi intézménnyel együtt a megalakuló Bánki Donát Térségi Integrált Szakképző Központ konzorciumi tagja lett. Ezzel új alapokra helyeződött a város, illetve a térség szakképző iskoláinak együttműködése. A 2009-es évben iskolánk újabb összevonások részese volt, az iskola a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziummal és a városi Középfokú Kollégiummal összeolvadva a Tatabányai Általános Iskola, Szakképző Iskola és Középfokú Kollégium egyik feladat-ellátási helye lett. 2011-ben a törvényi változások miatt az intézmény általános iskolai része levált az iskoláról és felvette a Kandó Kálmán Szakiskola, Középiskola és Kollégium nevet.

Ady Endre Általános Iskola, Tatabánya

  • Szervezet/testület
  • 1902 - 1980

Tatabánya Város Tanácsa 1980-ban jóváhagyta az Ady Endre és József Attila Általános Iskolák 1980. augusztus 1. hatállyal történő szervezeti összevonását és az ezzel kapcsolatban megtett intézkedéseket. Az összevont intézmény József Attila Általános Iskola néven, az Ady Endre Általános Iskola jogutódjaként működik egy igazgatóval és két igazgatóhelyettessel. (27/1980. sz. határozat.)

Arany János Általános Iskola (Tatabánya Újváros)

  • Szervezet/testület
  • 1965 - 1996

Tatabánya önkormányzatának közgyűlése 1996-ban döntött, hogy 1996. július 1-jével bezárja az Arany János Általános Iskolát és az épületet használatba adja az alapítványi formában működő Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának. Az alsó tagozatos osztályokat áthelyezték a város egy másik általános iskolájába, a felső tagozatos tanulók több oktatási intézménybe kerültek át.

Árpád Gimnázium, Tatabánya

  • Szervezet/testület
  • 1946 -

Az iskolát 1946 őszén alapították Tatabánya Állami Gimnázium néven. A gimnáziumot a volt erdei iskolában helyezték el. Az épület 1920-ban készült TBC betegek részére, szanatórium céljából. 1938-tól a testileg gyenge, iskoláskorú gyermekek számára "Erdei iskolává" alakították át. Az épület Székely Jenő munkája. Az intézethez áthelyezett tanárok számára a MÁSZ Bányaigazgatóság lakásokat biztosított. Az előkészítő munkálatok után Nagy Miklós államtitkár a VKM. 103.928/1946. V. ü.o. számú rendelete alapján engedélyezte a "Tatabányai Állami Gimnázium" megnyitását az 1946/47. iskolai évvel.
Az intézményben nappali és esti, valamint levelező oktatás folyt. A gimnázium 1949-ben felvette Rákosi Mátyás nevét, amelyet 1956 októberéig viselt. 1957-től Tatabányai Állami Árpád Gimnázium, majd a hetvenes évektől - az óvónőképzés bevezetésétől - elnevezése az Óvónőképző Szakiskolával bővült. Az intézmény alapításakor Tatabánya-Óvárosban nyert elhelyezést, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. jogutódja, a Tatabányai Szénbányák Vállalat által rendelkezésre bocsátott erdei iskola épületében, amelyet az intézmény feladatainak növekedése miatt több alkalommal bővítettek.
1963-ban levált és önállósult az Oroszlányi gimnázium. 1966-ban Újvárosban megépült az Újvárosi Szakközépiskola, ahová gimnáziumi csoportokat és egy autószerelő szakközépiskolai osztályt is áthelyeztek. A Dolgozók Gimnáziuma 1964-ben önnálósult.
Az 1970-es évek elején az iskolában megnyílt az egészségügyi szakközépiskola első osztálya. 1971/72-es tanévre már 8 csoportot tett ki. Az iskola épületében 28 tanulócsoport 26 tanteremben működött, amelyek egy része szükségmegoldást képeztek (KISZ-klub, politechnikai műhely, ebédlő, fizikai előadóterem, kémiai előadóterem). 1972-ben a 8 szakközépiskolai osztályból egy új intézmény született: az Egészségügyi Szakközépiskola. Az 1974/75-ös tanévvel egy tanulócsoporttal megkezdték az óvónői szakközépiskolai képzést. A szakközépiskolai képzés mellett a gimnázium vállalkozott az intenzívebb képzés céljából a tagozatos osztályok beindítására — matematikából, fizikából, orosz-, francia-, és német nyelvből. 1978. márciusában átköltözött az iskola az Újvárosba, a volt Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola épületébe. A húsz tanulócsoport számára húsz tantermet sikerült kialakítani és néhány (5 db) szaktanterem is rendelkezésre állt. A 16 gimnáziumi osztályból csak négy osztály volt általános tantervű és 12 osztály tagozatosként működött. A gimnáziumi osztályok mellett 4 óvónői szakközépiskolai osztály is működött. 1974-ben az iskola részt vett a "családi életre nevelés" tantárgy országos kísérletében.
A középfokú oktatás iránti igények arra késztették a város vezetését, hogy egy új gimnázium megépítésére kerüljön sor az Óvárosban. így 1987 szeptemberében a tantestület egy részének a kiválásával és 2 tanulócsoport átköltözésével beindult a város második gimnáziuma: a Bárdos László Gimnázium.
A város első és sokáig egyetlen középiskolája igazi „alma mater"-ként működött, mivel az évtizedek során leváltak belőle és önállósodtak az iskola egyes oktatási szakfeladatai, pl. esti és levelező-képzés, közgazdasági, egészségügyi szakképzés stb.

Báthori Utcai Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1945 -

Az iskola elődjét gróf Csáky Károly püspök javaslata alapján kezdték megszervezni, míg a másik épület a létrejöttét a váci katolikus egyházközségnek, Hanauer Á. István váci püspöknek és Korniss Gyula országgyűlési képviselőnek köszönheti.
1932-ben a Báthori, a Görgey utcák és a Csányi körút által határolt telken felépült a Váci Római Katolikus Polgári Fiúiskola. Igazgatója Melha Endre volt. Ebben az épületben működik ma a felső tagozat (A épület).
1938-ban a Görgey és a Flórián utca sarkán épült fel a Szent István Elemi Iskola, ma ebben az épületben működik az alsó tagozat (B épület). Igazgatója Böröcz Lajos volt. Mindkét épületet Boskó Géza Zoltán budapesti építészmérnök tervezte.
A két iskola egymástól függetlenül működött, eltérő feladatok ellátását tűzte ki céljául. Az elemi iskolák az alapoktatást látták el 6-tól 12 éves korig, míg a polgári iskolák a városi 10-14 éves fiatalok számára nyújtottak a polgári életben jól használható, praktikus ismereteket.
Az 1936-37. tanévtől Lipovniczky László lett a polgári fiúiskola rajztanára.
1944-ben mindkét épületben német tábori kórház működött, majd az orosz katonaság foglalta el.

  1. és 1946. között a magyar iskolarendszerben két alapvető változás történt. A korábbi népiskolák és polgári iskolák helyett a 6-14 éves tanulók számára nyolcosztályos új iskolatípust kellett szervezni általános iskola elnevezéssel. A másik változás az iskolakötelezettség időtartamát kiterjesztette a 12. életévtől a 14. életévig.
    Az 1945-46. tanévben a két épület közös igazgatás alá került, Vígh András igazgató vezetésével fiúiskolaként működött, Báthori utcai Általános Iskola néven.
  2. – igazgató: Wágner Ernő.
    1950-ben az iskolát államosítják, igazgatója ekkor Fülöp Béla.
  3. és 1956. között az igazgató Lippai Tibor.
  4. és 1977. között az igazgató Kováts Sándor.
    1962-ben megkezdik a koedukált oktatást az alsó osztályokban.
    1977-1984. - Lippai Nagy Antalné az igazgató.
    1983-ban a Báthori utcai Általános Iskola nevet felváltotta a Juhász Gyula Általános Iskola.
  5. és 1996. között az igazgató Mátyásffyné Jenei Gabriella.
  6. és 2014. között az igazgató Kocsi Károly.
  7. és 2019. között az igazgató Szalárdy József Attila.
    2020-tól Muszkáné Kocsis Emese vezetésével működik az intézmény

Béke Téri Általános Iskola

  • Szervezet/testület

Egykori Horthy Miklós Állami Polgári Fiúiskola, a háború után Béke téri Általános Iskola, jelenleg Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Épülete 1942-43-ban épült Széll László tervei alapján. Az 1960-as évek elején új szárnnyal bővült.
1996-ban a Béke Téri Általános Iskola 18 tanulócsoporttal, 377 tanulóval működött. Az 1996/97-es tanévtől az alacsony osztálylétszámok összevonása lehetővé tette a 12 évfolyamos Kodály Zoltán Ének-Zenei Művészeti Iskola 1-8 évfolyamának befogadását. A két intézmény fúziójával jött létre a Béke Téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Középiskola.
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

Belvárosi Községi Elemi Fiú Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1777 - 1938

A Belvárosi Községi Elemi népiskolához hasonlóan az iskola elsődleges feladata a polgári iskolai, az ipari és mezőgazdasági szakiskolai és középiskolai tanulmányokra való felkészítés volt. Az intézmény 1920-ig az Iskola utca 43. szám alatt, majd 1938-ig a Városi Ipariskolában (1936-tól 1938-ig a Belvárosi Leányiskolával összevonva Belvárosi Községi Népiskola néven) működött. A oktatás a fiú és leány osztályokkal hetenként váltva délelőtt és délután folyt. Az 1920/21-es tanévben 310, az 1925/26-os tanévben 204, az 1930/31-es tanévben 201, az 1935/36-os tanévben 230 tanulója volt az iskolának. 1920 és 1925 között az I és II. évfolyamokon párhuzamos osztályokat szerveztek. Az 1777-től működő oktatási intézmény – a Szent István Községi Központi Népiskola átadását követően – 1938-ban végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Gőbel János György[14] (1870-1896), Rainiss Mátyás (1896-1903), Wágner Antal (1903-1921), Tóth László (1921-1938).
Forrás. Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Deák Ferenc utcai Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1906 - 1944

Az alapításkor elhelyezett márványlap így örökítette meg a Deák Ferenc utcai iskola építésének történetét: „Ez a községi népiskola Székesfehérvár szab. kir város áldozatkészségéből épült 1909-10. években gróf Apponyi Albert és gróf Zichy János, vallás- és közoktatásügyi miniszterek, gróf Széchenyi Viktor főispán, Saára Gyula polgármester, Czapáry László iskolaszéki elnök, Kuthy József kanonok, Dworzsák Rezső műépítész, az építés ellenőre Winkler Vilmos főmérnök, végrehajtója Say Ferenc építési vállalkozó volt."
A második világháború romba döntötte a Deák Ferenc utcai elemi iskolát: a várost ért bombatámadás 1944. március 19-én romhalmazzá változtatta, csak kiégett falai maradtak meg, maradványait elbontották.

Dózsa György Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

A Dózsa György Általános Iskola elődjét az 1870-es években létesítették, első épülete a Gellért tér 1. szám alatti két tantermes iskola volt, 1948-ban kapta a Dózsa György Általános Iskola elnevezést. 1960-tól – a jelenlegi Jókai iskola kiválása után – önálló intézményként működött. Mostani épületébe 1974-ben költözött. 1999-ben az önkormányzat kis híján megszűntette.

Erdész Gyuláné Óvári Gizella

  • Személy

Erdész Gyuláné Óvári Gizella 1948-ban szerezte oklevelét a budapesti Szent Lujza Óvónőképző Intézetben. 1960-tól a Móra Ferenc Óvoda, majd 1973-tól az V. számú Óvoda vezetője volt. Életre keltette a Nyugdíjas Pedagógus Klubot.
Vezető óvónő, Újvárosi Napköziotthonos Óvoda, Tatabánya (1974)
Aranydiplomás óvónő, 1998.
Molnár János-díjat kapott 2010-ben.
Évgyűrű díjat kapott 2014-ben.

Erőmű-lakótelepi Óvoda

  • Szervezet/testület

Szerkezeti átalakítások következtében 1999-ben az Erőmű telepi és a Jókai Óvoda az Arany János Óvoda telephelyévé vált. (144/1999.(VI.17.) k.gy-i határozat, Tatabánya:)
Néhány év elteltével az Erőmű telepi óvodát az önkormányzat lépcsőzetesen megszüntette. (2004-ben.)

Evangélikus Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 18?? - 1948

1869-ben Vácott az 1868/38-as törvény értelmében minden felekezetnek nyilatkoznia kellett, hogy az iskolai oktatást a város vagy az egyház vállalja magára. A város képviselőtestülete 1869.IX.25-én úgy határozott, hogy az iskolák továbbra is felekezeti fenntartással dolgozzanak. Az evangélikus gyülekezet javaslatot tett egy „közös iskola” kialakítására. Azonban a törvény értelmében addig is, amíg a javaslatot érdemileg elbírálják, létre kellett hoznia az iskolaszéket, amelynek választott tagjai lettek: Benkár Dénes felügyelő, Tornyos Pál lelkész, Rechenhaller Lajos, Kinczler Soma, Tóth Imre és Szobonyi Géza.
Az iskola törvényekkel előírt folyamatosan emelkedő kiadásai nagy terhet jelentett. A gyülekezet fizető tagjai az áldozathozatal elviselhető határához érkeztek. Törleszteni kellett a hitelt. Az iskolát, pedig fontos volt tartani. Fontos mondat hangzott el az egyházi közgyűlésen: „Az evangélikus iskola e püspöki városban létkérdés.”
A tanítói állásról lemondott Russ János, aki a ceglédi ev.iskolába távozott. Utódjául Takács Lajos kávai ev.tanítót ajánlotta. Az egyházmegye esperese Török Sándort jelölte. A gyülekezet közgyűlése egyhangúan Takács Lajos tanító személye mellett döntött. A tanítóval hamarosan gondok jelentkeztek. A gyülekezet vezetőinek többszöri kérésére sem volt hajlandó bemutatni a tanítói képesítését igazoló okmányait, sőt a magatartásában és a tanítói működésében is hivatalához méltatlan megnyilvánulásai voltak. Ezért a gyülekezet lemondásra szólította fel. A kialakult helyzetben a tanító elismerte hibáit és önként lemondott. A tanítói állásra Chodály János losonci tanítóképző végzős hallgató, akit egyébként az iskola igazgatója ajánlott Benkár Dénes felügyelőnek, Huszka Gyula apostagi tanító és Laszip János kávai tanító jelentkezése érkezett be. A gyülekezet választási eljárásán érezhető az óvatosság, hiszen az előző tanítóval mellé fogtak. A német származású hívek azt igényelték, hogy megválasztandó tanító a német nyelvben legalább társalgási szinten járatos legyen, hiszen a gyermekeiket német nyelvre kell oktatni. Ezen felül az iskolában magas szintű oktatás szükséges, hiszen erre törvény kötelezi a fenntartó egyházat. Laszip János kávai tanító nyerte el az állást.
1904-ben elkezdődött az új paplak és iskola épületének tervezése. A templom tatarozásával egy időben a parókia és az iskola – Duna parti épületével – is foglalkozni kellett. A vakolat mállása ott is jelentős volt. A házon két nagykapu volt. Az egyik a Duna felől, a másik, pedig a felsővárosi rész felől. Emiatt az udvar rendkívül huzatos volt. Ezért a felsőváros felőli deszkakaput befalazták, és a kapubejáró helyét beépítették. A kialakult szobát – a parókia konyhája céljára – a lelkészlakhoz csatolták.
1913-ban az evangélikus iskola létszáma 49 tanuló. 27 fiú és 22 leány.
1914-ben a városi orvos az iskola tantermét egészségügyi szempontból kifogásolta és kilátásba helyezte a tanítás felfüggesztését. Nem egyszerű tisztasági problémáról volt szó, hanem komoly átalakítást kellett végezni. A tanterem és a WC helyiség nagyon közel volt egymáshoz. A mellékhelyiség szaga beszűrődött a tanterembe. A fenyegető jelentést megfellebbezték. Az alispáni hivatalhoz beadott kérvényben a háborúra hivatkozással méltányosságot kértek, mivel a hadikölcsön fizetése súlyos terheket rótt a gyülekezetre – 2 évi teljes bevételét elvitte – és ezt az összeget az új iskolára félretett megtakarításból fizették, ezért az építkezés nem kezdődhetett meg. Az alispáni hivatal közbenjárását kérték, hogy a városi orvos által kezdeményezett bezárás ne történjék meg. A problémát egy közfal és egy jól záródó ajtó beépítésével oldották meg.
1918-ban súlyos spanyolnátha járvány volt a városban. Az iskolákat lezárták. A tanítás szünetelt. 1919. májusában a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma köztulajdonba vette az egyház Duna parti épületét. A lelkész tiltakozása ellenére feloszlatta az evangélikus iskolát. A padokat és a felszerelést a Deákváron létesítendő új iskola számára elszállíttatták. A tanulókat a lakóhelyükhöz legközelebbi iskolában helyezték el. A tanítót, pedig azonnali hatállyal átirányították az izraelita iskolába.
1925-ben állami utasítás érkezett, hogy az evangélikus elemi iskolát 8 osztályosra kell növelni. A gyülekezet határozatot hozott, hogy amíg az állami iskolákat nem fejlesztik, addig az egyházi fenntartású iskolák sem kötelesen végrehajtani a rendeletet.
Az iskola építésével kapcsolatban elhatározták, hogy felkérik Sándy Gyula építészt, hogy az elkészített terveket elbírálja. Mivel a Vallás és Közoktatási Minisztériumból kapott támogatás rendelkezésre áll, ezért az építkezést a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni. A parókiaépítésről is döntöttek. Mivel a Duna parti házban együtt volt az iskola, a tanítói lakás, a lelkész lakása és a hivatal, az egész gyülekezeti részt fel kellene telepíteni a templom mellé. Így készült el a terv, amely a két egy emeletes épületet ábrázolt. Az egyik épületben az 1. emeleten az iskola és a tanító szolgálati lakása kapott helyet. A másik épület 1. emeletén, pedig a lelkész szolgálati lakása és a hivatal lett kijelölve. A földszinti részekre – mindkét épületben – üzlethelyiségeket terveztek. A költségvetés szerint 165.000 Pengőre volt szükség. Ebből 130.000 Pengőt a Pesti Hazai Takarékpénztár hitelként folyósított volna. A fennmaradó összeget a hívek adományaiból kívánták fedezni. A Duna parti házat a kiürítés után bérházként akarták működtetni. A Takarékpénztárral tervezett hitelügylet meghiúsult. Ugyanis a kért összeg helyett nagyságrendileg kisebb hitelt kínáltak. 14.000 dollárt – mintegy 70.000 Pengőt 90 %-os árfolyam mellett 94 %-os kamattal és 25 évi lejárattal akartak folyósítani. A tervek szerint a 2 épület földszintjén 15 üzlethelyiség kialakítását tervezték. Az építési költséget, amiben a Duna parti ház bérházzá történő szétválasztása is benne volt 212.700 pengőre becsülték. A bérleti díjakból évi 23.000 Pengőre lehetett számítani. A Protestáns Központi Hitelszövetkezet közbenjárásával, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetétől kedvezőbb feltételek mellett 32.600 dollár – 200.070 pengő kölcsönt adott 35 évi futamidőre évi 8.94 %-os kamattal.
Sándy Gyula és Szokol Aurél építészek megvizsgálták a terveket és a költségvetéseket. Az üzletekkel kapcsolatos becslések is pontosak voltak. A gyülekezet közgyűlése a legkedvezőbb pályázatot benyújtó iparosokat kérte fel a munka elvégzésére. Így Schworz Pál és Csuka István váci építési vállalkozók kaptak megbízást, akik 197.000 Pengős költségvetéssel a megrendelést el is vállalták. A presbitérium kikötötte, hogy a kivitelezők a munka megkezdése előtt egy újabb költségvetést nyújtsanak be. Átvizsgálva a terveket és átgondolva az építkezést – bizonyos munkák elhagyásával, olcsóbb anyagokkal – próbálják meg tovább redukálni a költségeket. Ugyanis el kell érni, hogy az üzlethelyiségek bérleti díjából lehessen fedezni a kölcsön törlesztését. Szóba került a Duna parti régi egyházi épület, tatarozás utáni értékesítése is. Az építkezés előkészítésével párhuzamosan az omladozó vakolatú templom tatarozása is előkerült. Ezt azonban a gyülekezet közgyűlése a pénzügyi keret szűkössége miatt elnapolta. A hitelügylet ismételten módosult. A gyülekezet a kért összegnél 16.000 Pengővel kevesebb hitelt kapott. Ezért szükséges volt a Vallás és Közoktatási Minisztérium 7.000 Pengős segélyén felül a 7.000 Pengős állami kölcsönét is igénybe venni. 1928. szeptember 30-án Broschko Gusztáv Adolf esperes helyezte el az épülő iskola és paplak alapkövét. Az építkezés nagyon jó ütemben haladt. Schworcz Pál és Csuka István építőmesterek látványos és pontos munkát végeztek, az iskola 1929-re elkészült. 1929. tavaszán kiürítették a Duna parti házat. Az épület oly mértékben lepusztult, hogy a lakhatatlanság megállapítását lehetet kérni. Erre azért volt szükség, mert az épület után fizetendő adóterhek jelentősen lecsökkentek. Az üres épületben el lehetett kezdeni a felújítási és átalakítási munkákat. Az iskola átmenetileg a templomban működött. A tanító és a lelkész bútorait egy-egy félkész szobába zárták be. A lakásokban egy-egy szobát lakhatóvá tettek a tanító és a lelkész családja számára. Nehéz időszak volt ez, hiszen az épületekben kőművesek, festők, asztalosok, vízvezeték szerelők és egyéb szakemberek dolgoztak. A költözés lebonyolításához Hitzigráth Lajos és Oelsner János gyárigazgatók küldtek teherszállító kocsikat.
1930-ban, szeptember 1-el Szuchovszky Zsigmond tanító nyugdíjba vonult. A gyülekezet úgy döntött, hogy az utód kiválasztását pályázattal kívánja megoldani. A felhívásra 20 pályázat érkezett. Ezek közül ötöt választottak ki, hogy próbát tegyenek. Mezősi Árpád somogyszili tanítót, Králik Aladár felsőpetényi tanítót, Korossy Lajos ráckazári tanítót, Jeszenszky Sándor kondorosi tanítót, Klebniczky István budapesti tanítót. Az 5 jelölt közül 4 – Klebniczky István kivételével – eleget tett a gyülekezet meghívásának. Szuchovszky Zsigmond ny.tanító utódja Mezősi Árpád lett.
Mezősi Árpád tanító 1930. szeptember 11-én elfoglalta állását és a tanév másnap reggel szabályszerűen elkezdődött. Szuchovszky Zsigmond 4 évtizedes munkáságának elismeréseként „igazgató tanító” címet kapott.
Szuchovszky Zsigmond tanító felesége az iskolás gyermekek részére kézimunka szakkört tartott. Ebből fejlődött ki az iskolai kézimunka bemutató és vásár, amelynek bevételéből a tanulók kirándulni mehettek.
Mezősi Árpád tanító a város elismert pedagógusa lett. Jó hírének köszönhetően az iskola létszáma megnövekedett. 1932-ben 72 rendes és 13 ismétlős tanuló volt. A hitoktatás szervezetten folyt. Az evangélikus iskolában a tanító, a váci iskolákban és a fiókegyházakban a segédlelkész, a sződligeti fiókgyülekezetben Sommer Etelka tanítónő végezte a munkát.
A 823. sz. Radvánszky Antal cserkészcsapat 1932-ben alakult. Első parancsnoka Göllner Mihály volt. Halálát követően Mezősi Árpád tanító vette át a parancsnoki tisztet.
1941-ben az iskola működésében komoly fennakadást okozott a tanító katonai szolgálata. A tanév egy hónapos késéssel kezdődött. A helyettesítést Süveges Ágnes, Nemesné Depoy Erzsébet, Kovács Paula Felicia tanítónők, Sommer Gyula lelkész és a segédlelkész látták el. 1941. március 10-én Boros Károly segédlelkésznek is be kellett vonulnia katonai szolgálatra. A kántori helyettesítést Aranyi János, Bartalos Sándor, Pohl Nándor egyháztagok végezték. A cserkészcsapat működése a parancsnok – Mezősi Árpád kántortanító – katonai szolgálata miatt szünetelt.
A háborúbanaAz iskola borzasztó pusztuláson ment keresztül – minden ablaka betörve. Felszerelését elhurcolták, vagy megrongálták, a kályhától is megfosztották. 1945-ben, március végén elkezdődött az orosz katonák elvonulása. Az iskola rendbetétele is elkezdődött. A tanítással Kanyicska Józsefet bízták meg. Április 3-án újra használni lehetett a váci iskola tantermét.
Az iskolában egymást váltották a tanítók. Békési Márta tanítőnő bejelentette, hogy felszólítást kapott, hogy korábbi álláshelyén Simontornyán folytassa munkáját. Az új tanerő Botta László tanító lett volna, ha nem vonakodik elfoglalni az állást. Mivel az iskolai munkát nem vette fel, átmenetileg Sommer Gyula lelkész tanította az iskolás gyerekeket. A közművelődési bizottság néhány napon belül kiküldte Koppány Károlynét és Kovács Istvánt. Az előbbi az alsós gyerekekkel, az utóbbi, pedig a felsősökkel foglalkozott.
Az iskolában 2 tanteremben. 76 tanuló oktatása folyt. Koppány Károlyné, Nagy Lajos és Thurváry Miklós tanítók kaptak ideiglenes megbízást. 1945. november 19-én visszatért Mezősi Árpád tanító, aki a második félévtől, január 7-től átvette az iskolai tanítást. 1946. nyarán az evangélikus elemi iskola, általános iskolává szervezése ügyében kellett lépéseket tenni. A gyermeklétszám csökkenése miatt csak úgy lehetett eleget tenni a törvény előírásainak, hogy az evangélikus gyülekezet, a református gyülekezettel közösen, a két felekezeti iskola összeolvasztásával lehet eleget tenni. Így született meg a közös döntés a “Protestáns általános iskola” létesítéséről. Az előírás szerint, az iskolát 2 tanerősre kellett fejleszteni. A gyermeklétszám viszont jelentősen lecsökkent.
A gyülekezet iskolájának 1948-as államosításával egy időben Mezősi Árpád kántortanítót 1948. július 1-től állami tanítóvá átminősítették és egy állami iskolában jelölték ki a szolgálati helyét.
Az iskola épületének államosítása ügyében fontos mozzanat volt az államosított egyházi ingatlanok telekkönyvezése. Az ügy lebonyolításában dr.Kenéz Tibor presbiter működött közre, aki jogi tanácsokkal segítette a gyülekezetet. Az iskola udvara 149 négyszögöl terület kivételével állami tulajdonba került. A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el. A parókia földszintjén levő üzletek megmaradhattak a gyülekezet tulajdonában, azzal a kikötéssel, hogy a jövedelmet tilos iskolai célra fordítani. A volt egyházi iskola tanácstermét – amelyet tanítási idő után a gyülekezet összejöveteleire és alkalmaira használtak – előzetesen megkért engedéllyel, a fűtés és a világítás megfizetésével továbbra is igénybe lehetett venni.
Az egyházi jogász javaslatára további engedményeket kellett kérni, az udvaron való átjárásra – hiszen az egyházfi lakása az állami iskola udvarába került – a pince és a padlás szolgalmi jogának megszerzésére. Az ezzel kapcsolatos beadványt el is készítette. A jogi lépések eredményesek voltak. Megmaradt a templom körüli udvar, egy padlásszoba és az üzletek. A gyülekezet szomorúan vette tudomásul, hogy a volt iskolájából az újonnan vásárolt padokat széthordták.
A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el.
Forrás: http://vacievangelikus.hu/1901-1951/

Ezredéves Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1899 -

A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.” (Forrás: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.
A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az 1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának. 1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Ferenc József Nőnevelő Intézet

  • Szervezet/testület
  • 1864 - 1948

Ferenc József Nőnevelő Intézet, Székesfehérvár, 1864 -1948. június 16.: a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolái közé tartozott. Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapítványából a nővérek 1864-ben elemi népiskolát nyitottak. 1893: kezdték meg a tanítást a 4 osztályos polgári iskolában. 1921: 3 évfolyamos nőipariskolát, 1930: gyakorló elemi iskolával egybekapcsolt tanítónőképzőt létesítettek. 1946: megszervezték a Dolgozók Tanítóképző Intézetét. 1948-ban államosították.

Gábor József Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

1953-ig Váci Állami Általános Fiúiskola, 1965-ig Ilona Utcai Általános Iskola. Gábor József halála után egy évvel Vácon az Ilona utcát és az ott található iskolát Gábor Józsefről nevezték el, Gábor József Utcai Általános Iskola, majd 1975-től: Gábor József Általános Iskola. Az iskola 1991 után a Földváry Károly Általános Iskola nevet vette fel.

Gombási Római Katolikus Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1930 - 1968

1930-ban a klebelsbergi népiskola építési akció keretében két tantermes iskola épült a Naszály lábánál.
1937-ben a gombási Tormás iskola még csinosabb lett: új szárnyat kapott, új tanteremmel. (Váci Hírlap, 1937. 09. 12.)
A 8 osztályos Gombási Általános Iskola felső tagozata 1963-ban, az alsó tagozata pedig 1968-ban olvadt be a deákvári Petőfi Sándor Általános Iskolába.
Az üresen maradt iskolaépületet Vác városa művésztelep céljára hasznosította. A gombási művésztelep műtermében hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak: Mizser Pál, Cs. Nagy András, Szűcs Miklós, Sáros András Miklós, Kosmás Roland, Bakos Ildikó, Blaskó János, és Markó Erzsébet festő-, grafikus- és szobrászművészek. A művésztelep 1984-ben végleg megszűnt, majd a város az épületet eladta.

Hámán Kató Általános Iskola, Vác

  • Szervezet/testület
  • 1948 - 1989

Elődiskola: 1906-1948 – Váci Római Katolikus Polgári Leányiskola
Államosítás után: 1948-1989 – Hámán Kató Állami Általános Iskola
Jogutód a rendszerváltás következtében ismét egyházi fennhatóság alá visszakerülő intézmény: 1991/92-től 2014/2015-ig – Karolina Katolikus Általános Iskola.
Egyházi fennhatóság alatt többcélú intézménnyé válás, 2015. szeptember 1-től napjainkig Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

Horvát István úti Óvoda

  • Szervezet/testület
  • ? - 1999

Az óvóda 1999-ben a Székesfehérvári Református Egyházközösség tulajdonába került, Olajfa Óvóda néven működött tovább.

I. sz. Állami Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1943 -

I. Sz. Állami Általános Iskola az 1943-ban létesített Székesfehérvári Állami Népiskola jogutódja. (Később Béke Téri Általános Iskola.) Az intézmény 1949-ig az ipariskolában működött az 1945/46-os tanévben 170 alsó tagozatos és 43 fő ötödik osztályos tanuló számára. Az 1946/47-es tanévben 416, az 1947/48-os tanévben 479 tanulója volt az iskolának.
Az igazgatói feladatokat 1944-től Zámori Imre állami tanító, az igazgatóhelyettesi munkakört 1945. szeptember 1-től Simai Ernő középiskolai tanár látta el. 1948-ig az iskola nevelői: Bede Lajosné, tanító, Csitkei Ilona, Ernyei Ilona, Fodor József, Greiszler Etel, Hajmási József, dr. Horváth Józsefné, Horváth Sándor, Zsolt Józsefné állami tanítók, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Schleicher Emma polgári iskolai tanár, Solymosi Sándor polgári iskolai tanár. A hitoktatást Bertalan Ilona református, Dávid Kavel római katolikus, dr. Komlós Ottó izraelita, Nagy Tibor evangélikus, Rauch János baptista hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

1-20 találat a 55 találat közül